Kinek az ideje jött el ma?
Kinek kell ma meghalnia?
Kinek törnek össze most álmai?
Vajon hányan fognak érte könnyezni?

Nem akart ő örökké élni,
nem akart a haláltól félni,
de hogy ilyen hamar el fogja érni…
most már örökre akar élni!

Most úgy érintene rózsaszirmot,
megőrizne minden titkot.
Megölelne minden barátot…
már soha többé nem fog…

Úgy leenné kedvenc ruháját,
megvágná bicskájával ujját,
eltörné kedvenc poharát…
csak érezné a napfény sugarát.

Most úgy csúszna be a sárba,
fektetné ágynak nátha,
menne talpába szálka,
csak legalább járna.

Úgy csapná hideg a fogsorát,
nézné kedvenc műsorát,
vagy csak egy szappanoperát,
csak ne sírna így a család, s a sok barát.

Fújná szét a szél fürtös haját,
felvenné méregzöld sapkáját,
mutatná a huncut mosolyát,
csak ne fedné föld az arcát.

Ne lenne neki egy perc nyugalom,
törjön rá mindenféle hatalom.
Fogná most mind a két karom,
csak ne lenne nyughelye sírhalom.

Gazdig László emlékére