Én mindig felálltam mikor az élet belém rúgott,
Most érzem lábam nem emel, elhagyott.
Szerencsétlen balesetet mi bal lábam sújtja.
Kemény gipsz mi jó pár hétig helyén tartja.

Mástól függök miközben lett új barátom,
Velük megyek és az életben négy lábon állok.
Nálam fejben dőlnek el a visszatartó dolgok,
Legyőztem őket és így várom a gyógyulás utáni holnapot.

A sors az élet oly kemény és hideg mint a vas,
Tudatod határain túl ezt a vasat koptasd.
Ne állj meg az első kudarc után!
Harcolj büszkén az élet útján.

Ne add fel! Ne érezd, hogy gyenge és apró vagy.
Mert ha így látod a világot mindenki magadra hagy.
Menj hát vár rád az a hatalmas tenger,
Minek kéksége elbűvöl és büszkén elnyel.

Én is várom, hogy úgy merüljek el egyszer,
Hogy gipszelt lábam már nem sántít.
Mikor támaszaim eldobom minden sirály ordít,
Mert a világ egy idegen történet és az élet fordít.

Amíg bicegsz és elhagyod magad,
Nem szállhatsz oly magasan mint a madarak.
Kérlek higgy nekem én tudom milyen az ha nem mész.
Lehetsz bárki ami soha nem értékelődik fel az, az ész.