Háttal a világnak, hozd létre önmagad,
Bukdácsoló gondolattal mi mindenen fennakad.
Látod az emberek arcát a városban?
Egyedül ülsz egy padon teljesen fáradtan.

Megkérded’ magadtól mire mész egymagad?
Semmit sem érsz ha nem találod meg társad.
Minden ember egyedi, minden ember termék,
Ezekben a termékekben villannak emberi elmék.

Hogy megértsd őket egy szó kell még.
Mert van, hogy a futószalag befuccsol,
Ahogy a gyártás, minden ember elkussol.
Ide kell a minden, hogy önmagad legyél.

A többi ember közt valamit te is tegyél.
Most a gazdagok közt szegény vagy,
Úgy érzed magad, hogy már nem is élsz,
A holnaptól mindig csak jobbat remélsz.

Nem látod még mindig önmagad a létben,
Csak lelked sebzett s te térdig állsz a vérben,
Elfordulsz, és nem segít rajtad senki,
Mégis téged bámul a világon mindenki.

Hátal ülsz és magadban tartod a problémát,
Nem találsz senki ki szádra ezer csókot ád.
Beletörődsz rettegve a szomorú tényekbe,
S nem találsz majd rá soha emberi lényedre.