Elég volt az alvásból, ébredj fel szunnyadó országom!
Ébredjetek magyarok nem vagytok egyedül a világon.
Szálljatok akár a büszke turul madár az égen,
S küzdjetek akár a sok sebtől vérző farkasok!

Felbőszült rab madár kecsesen száll a magasban.
Hatalmas leláncolt szárnyai látszanak a horizonton.
Piros és fehér ez , te pedig ülsz a zöld fűben némán.
Az agyad magyar, de a szíved az mi Árpádsávos.

Magyar csak magyar emberként ébred kerek e világon.
Még így is nehezen de átláthatunk a hibákon.
Emelkedj hát szakítsd le rab láncaid!
Múld felül az eddigi megalázott, véres vesszőfutásaid!

Magyar ki mindig a tudás népe volt,
Az a baj, hogy a nemzet már velejében holt.
A határon túl öt millióan magyar földön járnak,
Mégis idegen része az a szép Magyarországnak.

Magyar által ne folyjék még több magyar vére!
Mert az csak butítás amit látsz a tv-be’.
Gyönyörű szép ébredés nem ronthatja el álmunk,
Nehogy arra riadjunk vérben áll országunk.

Érezd, hogy van helyed az egész világon bárhol,
Ne félj ide visszatérhetsz ha megnyugvásra vágysz.
Én nem adom fel itt élek és ide temessenek el,
Ha magyarnak születtél az ország nem felejt el.