A tegnap furcsa illatát szívom magamba,
Keserű hiányos ízt érzek a számban.
A hiányérzet minden érzékem kiélezi,
A testem újra szeretni akar de a lelkem nem engedi.

Szeretnék szeretni, hogy érezzék mennyit érek.
Mégsem tudom pontosan, hogy merre lépjek,
A beton túl kemény az aszfalt pedig izzik,
Lassan mindent ez borít és csak a szívemen lesz pázsit.

Amit emlékem felkavart az a csók íze volt.
Ez az mi feléget mindent, mögötte minden holt.
De a régi helyett én mindig ültetek újat.
Ez nem csak egy próbálkozás mi kudarcba fulladt.

Mindenkit megbecsülök, másokért élek s nem magamért.
Addig öleld szerelmed amíg szépen kér.
Csak akkor veszed észre ,hogy fáj neki mikor tényleg sír.
Ha vele lehetsz ajándék minden pillanat.

Ha már nem lesz, nem tudod belőle mi maradt.
Az élet pedig csak magányosan elszaladt.
Érzékien érintem bájos arcodat,
A szemedbe nézve az idő már nem szalad.

A pillantás mit várok olyan mint egy égi fény,
Mit egyszer látsz és örökre lesz a tiéd.
Nem csak az álmaimban láthatnám e fényt újra,
Érezni akarom és örökre itt tartani karomba.