Boldoggá lettem. Általad, miattad, - Édesem!
Nem is tudom, miként kezdjem levelem.
Ám teszem, pedig magamnál sem vagyok, érzem.
Oly' boldog lettem, mint valamikor. Nem is tudom mikor.
De azt tudom, hogy most boldogságérzetem határtalan.

Drága kicsikém, amit kedves soraiddal okoztál,
Kimozdítottál a reménytelenség állapotából, - Köszönöm!
Korán ébredtem, mint általában, - éreztem valamit.
Vártam epekedve az általad írt, nekem küldött leveled.
A számítógép felé nyúltam, és bekapcsoltam.
Nem titkolhatom, gondolataimban a Te személyed,
Drága lényed kavargott, - mást nem, - csak Téged,
Mint aki eszét vesztette, benne kerestelek.

Nem érdekelt semmi, mindenben Téged sejtettelek.
De mit ad Ég! - megtaláltalak, mert Te is akartad,
Képzelheted mit éreztem, mit érezhettem akkor,
Amikor a nekem küldött drága soraid megpillantottam.
Melegség árasztotta el testem, s lelkemet.
A szívemet a rettenet, az izgalom markolta, szorította.
Vajon mi hírt hallok Tőled, tartalmát még nem ismertem.
Megnyíltak a sorok, amelyeket drága lelked alkotott.

Boldoggá lettem, - miattad Édesem!
Nagyon, de nagyon, - hidd el nekem.
Tudom, megértelek, amit magadról írtál komolyan veszem.
S komolyan veszlek Téged.
Elhiszek mindent amit írsz, - Egyetlenem.

Nincs mit megbocsájtanom, hisz' értelek, - megértelek.
Drága kicsi lelkem, kicsi Angyalom.
Bár, meg kell mondanom, sokat vívódtam.
Viharosan kavarogtak bennem a kétségek,
A magyarázat nélküli gondolatok.
\'Számodra reménytelen, állj félre, ne tedd!\'
Vetődött fel bennem a gondolat.
\'Nincs mit keresned itt-ott, ez már nem a te hajnalod.\'