Szeretem a tengerkék szemét
az éles eszét
a gúnyos nevetését
a kaján vigyort az arcán.

Szeretem azt amikor igaza van,
mert okos,
szeretem azt amikor verset ír
mert neki fontos.

Szeretem ha spontán felhív,
ha rossz napom van és felvidít
szeretem ha jókor van jó helyen
és azt hogy nem szeret csámcsogni ezen.

Szeretem, hogy nem kérdez,
mert előre tudja,
hogy a világnak mi a gondja
csak egy kicsit bosszantja.

Szeretem ha féltékeny
mert talán egy kicsit hiszékeny
és szeret egy kicsit
egy ici picit.

Szeretem vele nézni a csillagunk
amiért \\'könnyeket hullajtunk\\'
szeretek vele sétálni,
és legjobban vele nevetni.

Csak azt nem szeretem,
hogy nem tudom ki ő nekem
és mi vagyok én ő neki,
de leginkább ki Ő nekem?

De a fő kérdés mégis az,
ki vagyok neki
mit jelentek
neki...