Bátorságért kiáltottam magamban.
Elszántságot kölcsönöztem énemnek,
Lesz, ami lesz, ne futamodj! Tettem fel a tétet.
Éreztem, semmi sem lehet úgy,
Mint azt érezni, s látni vélem. Ám, és íme.

Megtörtént a csoda, - akartam, - \'megtört a jég.\'
Mit is írok, - nincs itt jég, - ez, az Érzelem.
A drága lélek kapuja nyílt meg felém, s előttem.
A Te drága s finom lelked, piciny szíved kapuja,
Amelyen át bebocsájtást kapok vágyaid rejtekébe.
Boldog, és büszke vagyok, - Reád, s magamra.
Rád azért, mert rejtett, titkos érzelmeid bírhatom,
S mert lelked, szíved az enyém, - csak az enyém!

Nekem adtad, - csodás érzés - Kedvesem!
Megértelek, - hiszen hogyne értenélek.
Többet írtál, több vagy nekem, mint azt gondolod.
Drága leveledből éreztem, sugárzott a melegség.
A Te boldogságod, az a tűz, - ami engem is bódított.

Nem írom tovább boldogan rótt soraimat, - várod.
Nincs még kész levelem, de befejezem.
Boldog légy kérlek, amint én, - Teérted.
Ha valami miatt bántva érzed nemes lelked,
Vagy hatalmába kerít a furcsa bánat érzete.
Gondolj rám sokszor, s azonnal, - gondolj azért,
Hogy a felém küldött gondolat, Téged majd felvidít.
Kedves leveled érkezését mindig várom, s lesem.

Ha időd engedi légy szíves írj, ne kínozz, írj nekem!
Mindegy, hogy mit, bármit is írhatsz, - Életem!
Nekem elég, - tudjam jól vagy, és számomra létezel.
A kép, amit küldtél nem találom, és arra kérlek,
Ismételd meg, - küldj egy másikat a kedvemért.
Mindig szeretettel, gyengéden ölellek.
Vigyázz magadra nagyon, - de nagyon.
Biztos lehetsz, gondolatban szüntelen Veled vagyok.