Az életünk egy melankólikus zene,
néha ott eszi meg a fene.
Hullámok jönnek, mennek
de egy akkordot sem felednek.

Néha elcsuklik a hangunk,
megköszörüljük a torkunk,
de mindig tovább lépünk,
mert folytatni kell az életünk.

Olykor valaki felzokog,
de a zene enyhíti minden bánatát
és megleli az örök válaszát
s megízleli az élet zamatát.

A hegedű nyekereg valamiről
valami titkos gondolatot rebeg,
talán te megleled,
de kitudja miről?

Hangja megborzong,
s hálásan a nyakamba borul,
a hangom elszorul,
de hirtelen elülnek a gondok.

Egy dal száll fel az égnek,
köszönetet mondd az életért
és köszönetet mondd mindenért
ez a hálaének.