A szívem nyugati tája még szüntelen szabadon,
Várva várom, hogy megtalálom egy végzetes napon,
A lányt, ki behálózza gondolataim, a frászt rám hozva,
Lágy hangon mondja ki csendesen: \'Szeretlek kedvesem\',... sosem késő,
Annyi számtalan esély vár lelkemre,
csak egy merész nő,
Kell nekem, csak rá vágyom,
ki átlátja minden álmatlan valóságom,
Isteni nőre, ki minden tekintetét felém fordítja tényleg,
Rám rontanak szerény személyében az elveszett,
ősi szenvedélyek.
Ezernyi alkalom szállt már tova,
múltba tekintve: \'Miért voltam ostoba?!\'