Van egy soha napján sem oldódó zár,
mi vár még rám,
Valahol,
bár nem kár érte távoli utakon járnom,
Lelkem tengerének végtelen mélységére találnom,
Lábamon sekély partokon megállok,
s a csillagok csarnokába szállok.

Csillagok csarnoka,
hol a fellegek zsarnoka bal sorsra ítélve,
Halovány gondolataim tovatűntek,
emlékeimben porrá égnek.
Fényes pillanatok úsznak át rajtam,
ez minden vágyam, én ezt akartam.
Érzelmek záloga,
lelkemnek pár sora vezessen bárhova,
mikor meghaltam.