Szólítlak, s tudom hallod,
még ha elfordítod arcod
is látom a mosolyt,
mely a szád szélén bujdokol.

Így szeretlek, mikor nevetni látlak,
mint hajlékony nádnak
a szélben a tó adta oltalom,
nekem úgy vagy Te otthonom.

A kedvem nem találom,
ha nem vagy itt, csak várom
a percet, miért reszket minden inam,
mikor itt pihensz karomban.

Nélküled nem vagyok,
így váltam örök rabod
hónapról – hónapra, évről – évre
én így jöttem létre.

Nekem Te én vagyok,
nincsenek csillagok,
ha álmom nélküled keresem,
csak fekszem betegen.