Milyen kegyetlenül kopognak a szavak,
ahogy kimondjuk: Nincs.
Nincs, és nem is lesz már soha többé.
Nincs, mert a Van az pusztán csak hátratekintés,
kétségbeesett ragaszkodás egyre távolodó,
letűnt idők emlékeihez.

Zsigerekig hatol a fájdalom,
hogy a jelen a Nincs,
a jövő a Nincs, az élet a Nincs, s a
Van valahol nagyon messze lebeg.
Valahol ott a végtelenben,
a másik országban,
ahová egyszer mindnyájan bebocsátást.
Nyerünk.

Bebocsáttatást kérünk és remélünk,
hogy megszabaduljunk a Nincs terhétől,
és mint kis hajó a csituló tenger lágy hullámain,
ringatódzva megpihenhessünk végre a Van örök világában.