Annyiszor vártam a pillanatot,
hogy arcod újra lássam,
újra érezzem illatod,
tudtam fájni fog – de vártam.

Most itt vagy és mégsem...
Rémalakot öltött egy álom.
Az oly sok csókodtól vérzem,
ajkad íze még számon.

Eddig ébren maradt a fény,
de minden perccel holtabb.
Gyilkolt és éltetett a remény,
de lehet csak ölni fog holnap.

Vele temetnek engem is,
nyomomban csak por marad,
s háborog majd a tenger is,
hisz megsiratom a holtakat.

És elég bennem a pokol,
hamvvá lesz minden fájdalom.
Megnyílik a föld, s az ég most elborul;
az összes fájdalmat magamba fogadom.