Óh Föld úrnője, Égnek asszonya
S kit retteg a Pokol, a bús mocsár,
Jámbor leányod majd fogadd oda,
Hol drága kört kedveltid népe zár,
Bár érdemem ezektől messzi jár.
Ám égi jód, Úrnőm, a szent vagyon,
Vétkem fölött is bővséggel vagyon
S e jók nélkül nem jut föl senki sem
Az égbe - Én e jusst hát nem hagyom:
Óh, élve s halva ez az én hitem!

Fiadnak mondd, hogy íme övé ez a
Törődött szív és irgalmára vár,
Ő nőszemélyt nagy bűnből oldoza
Egyiptom földjén és nem érte kár
Teofilusz frátert sem, lelke bár
Az ördögökkel cimborált vakon,
Óvj: én ne tégyek ily balgatagon,
Szent Szűz, kinek szeplőtlen méhiben
Misénk szentsége nyugvék egykoron...
Óh élve s halva ez az én hitem!

Lásd, együgyű, agg szolgálód, soha
Meg nem tanulok én olvasni már,
De templomunk falán képek sora,
S ott láttam: a menny csupa lant s gitár,
A pokol meg szurok, tűz, ronda sár:
Emettől félek, az tetszik nagyon
S tudom, kegyes Szűz, én a jót kapom,
Mert kedveled a bűnöst, ha hiven
Tér trónusodhoz s kér éjen s napon...
Óh élve s halva ez az én hitem!

Szent hercegnő! te méhedben s karon
Hordád örök Fiad, ki akkoron,
Ámbár övé az ország s hatalom,
Jött, bűneink közt élni, idelenn,
És kínhalált halt szép fiatalon,
Óh áldott Úr ő, vallom jámboron
És élve s halva ez az én hitem!