Kérdezte tőlem tegnap
Egyik fiatal klubtag:
Fáj-e, s milyen a halál?
Én nem vagyok avatár,
Sem jós, vagy boszorkány,
Nem dalolok, mint csalogány,
De ismerem a halál felé
Vezető széles, tömeges utat,
Melyen az ember kutatja a múltat:
Vajon mit rontott végleg el,
Mivé lett, s más miért ünnepel,
Mikor néki nagy a bánata,
Elviszi a sors fekete vonata?
Igazság ez, jó istenem,
Míg sírtam, mások nevettek?
Kiverve az út szögekkel,
Nem divat már feszülettel
Gyilkolni titokban másokat,
Olyan lényekkel, démoni erőkkel,
Melyek csak titokban aratnak.
Vár-e a halál emberekre,
Kéjtől éhes ábrázattal les-e
Sötétség legalsó zugából?
Fájdalom-e, nem látod?
Tőlem kérded: fáj-e a halál,
Mely a sorsom és utam talán.
Új megváltóként jön értem,
A régi sosem volt, s nem értem
Életem rejtelmes tüskéit,
Melyek titokban értek az égig.
Várok rá, vagy mégsem?
Egy másik megváltó kell nékem:
Élet a neve és szeretet,
Mely a lélek mélyén ered.