Tegnap szívem jégkamrájába temettelek.
Köréd koszlott vágyakból fontam koszorút.
Utolsó öleléssel átfontam élettelen testedet,
S halotti lepelként rád terítettem
Szomorú lelkemet.

Úgy maradnék e gondolatszerelemben veled !
Dédelgetném továbbra is szívemet.
De jaj, szárnyaszegett madárrá váltam,
S amint földre hulltam, kijózanodtam.

Most reménytelenség sárbörtönében vergődve rikoltok utánad,
Hogy értem jöjj, hogy felemelj,
mert nélküled megfojt a bánat.

Gyógyíts meg, add vissza elvesztett szárnyaimat,
Hogy repülni tudjak ismét, s hogy színt adhassak
Szürkeségbe borult napjaimnak.