Elhagytam én a várost,
Azt a holt életet,
Hol a halál is élet,
Jósorsom a természet
Vidám ölébe tett.

Vidám vagy, oh természet!
El is csodálkozál,
Midőn körödbe léptem,
Hogy oly mogorva képem,
Hogy rajta oly köd áll.

De ép azért jövék, hogy
Elűzzem a ködöt.
Amely már olyan régen
Borong komor-sötéten
Halvány arcom fölött.

Azért jövék, hogy szívem,
Mit a bú s a harag
Oly feketére feste,
E gyászruhát levesse,
S mosolygjon újolag.

Gyógyulj meg, én szivem, ha
Még gyógyulnod lehet!...
Szép harmatos füvekkel,
Lágy rózsalevelekkel
Kötöm be sebedet.