Itt van a tél, átadta langyos helyét a sokszínű ősz,
A zöld lombú fa, és egy bokor, - meztelenre vetkőzött.
Lehullatták sárgult levelüket, bizony nem védenek,
Rejteket sem nyújtanak a buja, titkos szerelemnek.

Zöldellő, tömör lombjaikkal a fák sem bólogatnak,
És a lombtalan tar, szürkén sűrű bokrok sem suttognak.
Nem bújhatnak egymáshoz nagyon fázósak, dideregnek,
Leveleik sem rezzennek, a széllel sem ölelkeznek.

Eljött a dér, a táncos fehér pihe-puha hópelyhek,
Tétován takarnak pőre bokrokat, és fatesteket.
Nem röppenek a magasba sem csivitelő madarak,
Színes szárnyú pillangók, sem s tarka, szárnyas bogarak.

Fehérbe öltözött a táj, készül a zord Faggyal a nász,
Ágyat vet a Hó leány, - este érkezik a Fagykirály.
Elmúlott a gigászi nász, dermedté lett a fehér táj,
Uralja a környéket szerte, - a sejtelmes köd homály.