Brúna! Te boldog vagy. Még, harmad napja miséztél:
Lelked az oltártól, úgy hiszem, égbe repűlt.
Pesti Magyar próbáinkat tisztelte nem egyszer
A Te jelen-voltod: nézz nyavalyánkra, Te Szent!
Néhai nagy Rektor! küldd uj gymnaziominkba
Egy Mátyás lelkét, hogy ha utadba kapod!
Küldd el az Árpádét ha leled a Zrínyi Miklósét,
Mert ...

Búsan rejti bánatos szivében
Lángszerelmét a hű csendes ifju,
Titkon ég, vágy, s hervad élete.
Akit óhajt, Lilla hajnal arcát,
Szép szemében lelke szép sugárát,
Félve nézi, félve vár reá.

Szólna; de rebegve vész el ajkán
A szerelmes szózat, csak szivében
Ég és forr a néma vallomás.
Néha bátrabb: elmerűlt ...

Sallay! hogy fecskét láttál legelőször ez éven,
A Duna habjaiban arcodat öblögetéd,
Hogy megtisztuljon. - Ne siess szenny lepte pofádat
Mosni, eszed szennyét mosd le, s okúlj meg előbb.

Az élet pálya: kétes és nehéz
Vezéreljen rajta egy túlvilági kéz.
S ha lépsz, fontold meg léptedet
Mert onnan visszalépni nem lehet.

Ha van mihez bízhatnod a jelenben,
Ha van mit érezz, gondolj és szeress,
Maradj az élvvel kínáló közelben
S tán szebb, de csalfább távolt ne keress.

Ne nézz, ne nézz hát vágyaid távolába:
Egy egész világ nem a birtokunk,
Amennyit a szív felfoghat magába,
Sajátunknak csak annyit mondhatunk.