Eljött az idő,eljött hát...
Búcsúzik Tőled a rokonság.
Feketébe öltözött a világ,
most halkan mondunk érted imát.
Erős akartam lenni,azt hittem így könnyebb,
de szemeiből csak úgy hullanak a könnyek.
Itt van most mindenki és sírnak,mint én,
mert valaki számára eljött a vég.
Elmentél halkan,búcsút sem intettél,
bár néha még olyan,mintha köztünk itt lennél.

Eljött az idő,eljött hát...
Búcsúzunk Tőled drága nagymamánk!
Feketében jöttünk,búcsút Tőled így veszünk,
fájó szívvel rád emlékezünk.
Nem tudom miért ily' kegyetlen az élet,
miért vett el tőlünk ilyen hamar Téged!Megyünk a templomba,hogy imát mondjunk Érted,
szívünkben örökké élsz,s őrizzük emléked!

Kimegyünk a temetőbe,majd megállunk egy körben,
gondolkozunk és sírunk,míg befednek földdel.
Koporsódon a föld zuhog egyre jobban,
Érted mindenki szíve most egyszerre dobban.
2008 van,augusztus 25
Elmúlt nyolcvanegy év egy ember fölött.
Kint a temetőben nem lesz más,csak egy név,
márványba vésve: Tóth Kálmánné 81év .
De bennünk élő leszel,mint mindenki más
-EMLÉKED SZÍVÜNKBEN ÖRÖKKÉ ÉL-
Senki nem vehet el tőlünk már!