Messze fent a végtelen Örvény,
Nem vonatkozik rá, csak egy bizonyos törvény,
Ahogy fent, úgyanúgy van lent is,
Kavarog Örvény is, lélek is, ember is.

Beszippant az Örvény hatalmas ereje,
Dobálja, cibálja, meggyötri eleve,
Kinek lelke hajlamos érzésekre,
Folyton választ szeretne kérdésekre.

Az állandóság jobb talán?
Mozdulatlanság, nyugalom kinek jár?
Talán csak a Teremtő, ki elmondhatja,
Ő az Univerzum egyetlen fix pontja.

Azért jövünk, hogy tapasztaljunk,
Tanuljunk, fejlődjünk, tapossuk utunk,
Ha épp az kell, hát jöjjön az Örvény,
Feladat: maradj életben a legszélén.

Az Örvény akarat nélküli.
Nem tehet róla, hogy így teljesedik ki.
Kavarogj! mondá neki az Úr,
És lőn kavargás, mint ahogy a szél fúj.