A tücsök nem zenél,
mikor a hangya gyűjtöget,
mert a holnapi tél,
már nem fagyaszt mosolyt
arcokra,
régi harcokra,
mely Napóleonon kifogott,
már nem emlékeztet,
ez már nem az a tél.
Havat nem látsz,
nem áztat meg latyak,
a sok hóember,mind
tenyerünkben marad,
s nem formázunk hógolyót,
nem fagy oda
arcomra a könny,
nem kiáltom hideg van,
s forró teára sem vágyom.
Már hol az a tél,
amit utáltam, s mégis
mindig az ablaknál
térdepelve vártam.
Ez már nem ugyanaz,
már a domboldal
sem tűnik olyan
meredeknek, ahogy
csúsztunk alá,
s nagy nehezen cipeltük
ezredszer is szánkánkat
fel türelmetlenül.
A nálunk kisebbeknek
adtunk erőt, hogy még
félórát maradjon,
majd átmelegszik otthon,
ahogy mi is
fagyott kezünket dugtuk
a hóba, hol szánkók
nyoma rajzolta az ívet.