Hajnal hasadáskor lelkek
tükreibe látok,
Mélyen nyugvó álmok,
s vágyak mire vártok,
Számtalan néma gondolat,
hol kéjjel teli éjjelen
Hullámok hátán sodródó gondola,
s vár a végtelen.

Érzelmeim hívó alkonya,
oly lassan tűnődik tova,
Nyugtató fellegvár kapuja,
mely lelkem pár sora
Nyomán kitárja magát,
suttogó szellők dallama járva át
Szellemem, álmaim tengerében már látom:
Ez kell nekem!