Lelkemben nagy a nyugtalanság,
Az életben nincsen Igazság.
Egyszerű szegény embert az ág is húzza,
Betegségben megaláztatva.

Fehér köpenyes emberek,
Kiknek dolga a gyógyítás lenne,
Szegényt és gazdagot egyformán kellene..
Sajnos nem így cselekszenek.

Miért vagyok szegény, szeretném tudni,
Válasz már nincs e kérdésre,
Szegényen, betegen megaláznak,
Nevetnek,s röhögnek rajtam.

Segítségért fordultam hozzájuk,
Hogy talpra álljak,
Ők nevetve odébb álltak.
Suttogva hátam mögött, hallom most is hangjukat.

Betegségem nem vettem és nem keresetem,
Munka adta szenvedésem,
Kenyerem mindig igaz úton lett meg,
Mégis gúny jut ki részemre.

Reménytelen hinnem, az igazságban,
Elfordult az már tőlem,
Mikor megszülettem.
Szegény vagyok de lelkem gazdag,
Csak azt pénzért nem válthatom be soha.

Tanulság mindez nekem
Szegény, beteg ember nem kell sehol sem.
Hittel fordultam a nagyokhoz
Elutasítottak mindenhol.

Sírtam én már eleget,
Nem segít az emberen,
Fájdalmasak napjaim,
Ki beteg sokszor mondják az nem ember.

Sokan vagyunk ilyenek,
A társadalom még minket is kivet,
Mi csak élni szeretnénk
Egyformán mint a többség.