Mindennap csak azt hallod, milyen volt régen.
Boldogság villant akkor a fiatal szívekben.
Megcsillant a vágy és az erkölcsök más nevében szóltak.
Elmélyülve az élet, unalmasabb felében szüntelen álmodoztak.

Reggel kilépsz az ajtón, máris a kezedbe nyomják
A világról szóló híreket, amik nem az életed alkotják.
Szembenézel azzal a ténnyel, hogy amin élsz egy megromlott világ.
Mikor nyugodtan aludnál el, bemondják, hogy újra gazdasági válság.

Kifosztanak újra és újra, a szegények szegényebbek lesznek.
Életüket féltve féltik, hogy háborúba vesznek.
Véres falak az utcasarkon, holttestek mindenhol.
Fegyverek a gyermek kezében, örök lelkiismeret, hol

A félelem retteg, hogy egyszer a haláltól már senki nem fog félni.
A lelkek újjá születnek egy másik testben és ugyanúgy fognak élni.
Mert a túlvilág nem fogadja el a gyilkos kezek vérét;
Egyedül a pokol fogja elégetni rossz útra tévedt emberek lelkét.

Forradalmi lángok gyúlnak fel a sötétség viharában.
Lázadó lelkek és vágyak, a szenvedők világában.
Szemek könnyezve sírnak a fájdalom szagától.
Nem érzik maguk védve a nemzet hatalmától!

Kilépve az ajtón csak hamuvá lett világ megmaradt emléke él.
Magad mögött bezárult egy álom, minek fájdalma a szívedhez elér!
Csukva tartod szemed és a könnyek, nem felejtik el, miért sírsz.
Romba döntött világod már csak a történelemben látod, amit nem te írsz!

Megízlelte sorsát az önkéntes világ;
Felemelte hangját és segítségért kiállt!
A büszkeség és a hatalomvágy szerepnek
Egy lázadó nép lesz az ára, s majdan fegyvereknek,

Hogy ölni tudja a szenvedést, és hogy helyre tegyen mindent.
Reményt kérve a mindenhatóktól, hogy megéljük azt a földi édent!
Szemekben a lázadók lángja, a forradalmi eszme szabadsága.
Fejlődött értelem fogja az ember, de mégis a végtelen rabság múltja!