Kósza gondolatok mik cikáznak fejemben,
Bimbózó rózsák tövisei sebzik a szívemet.
Fáj, hogy elmentél csak az emléked maradt,
Ezernyi fájó gondolat, és a kötelék mi szétszakadt.

De ez velem történt meg csak egyszer.
A testem elengedett, csak a szívem idéz ezerszer.
Lehet, hogy kellene de ez ellen nincs ellenszer.
Látszik , hogy én en tudok felejteni apró szívemmel.

Nem járunk már többet a fellegekben.
A múltat eltemetem a messzi végtelenbe.
A tükörből visszabámuló szempár juttat mindent eszembe.
Sok ember csak az eszére hallgat s nem a szívére.

Mikor érzed már végre azt amit én érzek?
Nem tudom mikor leszek hálás a megóvó két kéznek.
Elmúlnak a percek és elmúlnak az órák.
S érzelmeim csíráit már millióan eltaposták.

Soha meg nem lelt érzelmek és vágyak.
S a szavak szárnyán ezek is messzire szállnak.
Szállnak hol nem a tett a fontos hanem a szándék.
Számtalan nem találkozás, s így lett a fényből árnyék.

Könnycsepp az mi arcomat végigszántja.
Két éve nem tudtam s most várok én a válaszra.
Nem vágytam másra csak egy nyugodt támaszra.
Nekem nem maradt más mint pár szerelmes óra.