Ki tudja hol leszek mikor tollam leteszem,
Kisgyermekként nem tudtam az élet értelmét.
Most jöttem rá, s nekem ez épp elég.
Oly érzés ez mikor anya fogja újszülött gyermekét.

Én nem vártam rá, mert csak jött magától,
Így lett ez az egész valóság az álomból.
S mikor tollat ragadtam, a kéz mi fogta fiatal,
Számomra a papírral dőlt el az első diadal.

A sok cirka mentén és repedés tövében,
S már akkor tudtam, bárány vagyok egy farkas bőrében.
Mert befolyásol az énem én nem tudom meddig,
Ha egyszer bőszen szólnék mindenem elveszik.

Millió vonalban őrzi a lap, hogy ki is voltam.
Mert amit lehetett azt itt le is írtam.
Repül az életem nem tudom meddig még.
Nem tudom meddig még nem tudom mennyi volt elég.

Repül a sok vers ki tudja ki olvassa?
KI sír rajta, és ki tudja mi a mondanivalója?
Nem övez más csak gyász és könny,
S a sír mellett rajtam is fekete öltöny.

Ott vagy a versben na de melyikben?
Na de melyikben hisz ott vagy az egyikben!
Talán nincs már az a gyermek dac a fejemben,
A fejemben mert én úgy érzem felnőttem.