Sokat gondolkoztam, s láttam a lelkemmel,
Nekem semmi más sem csak a vers ami kell.
Mikor a papírra némán ránézek,
S onnan csak te pillantasz vissza rám.

Egy fél sor két rím s egy jelző.
Károly nem lett más csak \'Vadlelkű költő\'.
S miért is akarnám lelkem mosni tisztára?
Hisz itt a papír mi nem is figyel ezernyi hibámra.

Ő is ugyanígy megment mint egy barát,
Feledteti lelkem homályos zavarát.
S mégis szerelem mi íródik a zavarba,
A papírba itatott tintát a vers elolvassa.

Ő az ki szemeivel még mindig biztat.
Ilyenkor is életemnek finom ízt ad.
S feltámad az északi szél mi hozza a nyugalmat,
Nem enged teret adni a kudarcnak.

Mert így íródik a vers a papíron.
S a vers itt nem csupán \'vers\' mint fogalom.
Egy mély és érzelmes furcsa tartalom.
Mi nem a tetteimen úszik hanem a leírt szavamon