Húsomba vájnak komor reggelek.
Mardos az üresség, hogy nélküled ébredek.
Hiányod éget, mert nem hallom hangodat,
s mert agyam képtárából törölnöm kellett arcodat.
Tompán puffannak a szavak ha nevedet kimondom,
szívem megadóan elfogadja sorsom.
Néha azért felbukkan egy - egy messze suhant emlék,
hogy számban tarthassam még az eltűnt boldogság ízét.