Emlékszem még régi öreg anyókákra,
kik minden este a templomba jártak.
Vállukon peliner, mintha muszáj volna,
rendületlenül,hajolva,
imádkozni mentek a templomba.

Elszorul a torkom,szívemen a hála.
Talán értünk imádkoztak,viszonzásra várva.
De mi csak éltünk,örülve a létnek,
és most ott nyugosznak Isten kebelének
legmélyebb zugában.

Amikor esténként hallom a harangszót,
eszembe jutnak a régi asszonyok.
Litániára hív mint régen,
kiállok,de az utat mindhiába nézem..

Senki nem megy Urunkhoz, Jézushoz,
egyedül maradt, mint rég,
mint mikor a kereszten megfeszítették.