A költő ír, és rendszerint
A ritmusára dobol, a dallamára dalol
Csak úgy, magában,
Egy elfelejtett, vagy soha nem volt dallamot...
Valami cikázik benne:
Meg-meglódul, és újra csak
Az a valami megszületne,
De másvalami meg visszatartja,
A kínlódás az, ami becsap!
A költő ír, a szenvedése
Nem látszik kint, a papíron:
Oda csak ritmus, rímek kerülnek,
Meg olykor a jókedv, vigalom.
Meg néha, bevallottan
A lelke zokog, az élettől sír:
De ezt nem mutatja, sőt:titkolja,
Mert a költő nem csinál mást:
Csak gondolkodik
És ír, csak ír!