Különc kis diák voltam,
A bajban csak egy kicsit sírtam;
A legtöbb lelki bajomért,
Nem kellesz a bocsánatodért.
Az kell, aki szeret;
Ha baj van, vezet

Már sok iskolába jártam,
Csajokat sokat vártam;
De nem szerettem csúnyaságomért,
De leginkább pesszimizmusomért.
Ilyen a természetem;
Nem kertészkedtem

Ha ápoltam volna,
Akkor csak szólna;
Megdicsérne, hogy segítőkész vagyok,
Hogy a termései is nagyok.
Elszúrtam ezt is;
Elvertem azt is

Szegény természetem elveszett,
Ugyanúgy a napok, a sulihoz vezet;
Kicsi vagyok, de sokat tudok az életről,
Fiatal vagyok, keveset látok a világból.
Utaznák, ha lehetne;
Ha a jövőért harcolni, nem kellene

Barátom így is sok pesten van,
De mégis vidéken vannak sokan;
Debrecen Budapest mása,
Ilyeneken sok gyerek a falat mássza.
Nagy városok még;
Nem ismerem rég

Néha focizok velük együtt,
Ha olyan a kedvük;
De kosárra is kedv akad,
A tekintélyem a labdán ragad.
Bénaságomon nevetnek;
A csapatból néha kivesznek

De nem értem, kedves voltam,
Segítőkészen oktattam;
A tanárokkal nincs gond,
De sok gyerek még is ront.
Ha nem akarok eltérni;
A bulikról is kitérni

Az a baj hipnotizálnak,
Minden tettet rám fognának;
Nem verekszem régóta,
Már százszor végig ment az óra.
Nem folyásolhatnak be;
A jövőben esek szerelembe