Hiába gondolkozok kemény válaszokon,
Leszek bátor a visszafele úton,
ha elhalasztom azt a bizonyos pillanatot.

Hiába kérek vagy szólok szépen,
semmibe sem vesznek úgy érzem,
ha elhalasztom azt a bizonyos pillanatot.

Hiába vagyok becsületes és rendes,
Az ellenfelem akkor sem gerinces,
ha elhalasztom azt a bizonyos pillanatot.

Hiába romlok meg egészen, és ütök,
A sarokban az ismeretemmel majd én ülök,
ha elhalasztom azt a bizonyos pillanatot.

Hiába kerülöm a konfliktust, érzem,
Az egész megbánója az én lelkem,
ha elhalasztom azt a bizonyos pillanatot.

Hiába változnék meg, én vagyok a gátja,
A szívem csak az én tüdőm látja,
ha elhalasztom azt a bizonyos pillanatot.

Hiába tekerném az időt vissza,
ha a kezem még mindig tiszta,
ha elhalasztom azt a bizonyos pillanatot.

Nem hiába, meg kellene tenni,
Odáig - igen - lesüllyedni,
már nem halasztom azt a bizonyos pillanatot.

Lesüllyedni visszajönni,
gyávaságot félre tenni,
hogy ne halasszam el, azt a bizonyos pillanatot.

Ha megtettem nem feledem,
Mi is történt most énvelem,
hogy nem hagytam ki, azt a bizonyos pillanatot.