A világ megcsalt a volt szerelmem elhagyott
E sorok is ittasan íródnak a papírra.
S lelkem mi gyötrődve ezeket a felszínre hozza.
Arcom egy idegen fátyol borítja.

Ez őszintén szól mindenkihez ki olvassa,
Mert legbelső érzelmeim vetettem a szűz papírra.
S ki az ,ki pártol e messzire tőlem?
A párnámba a jövőt ezerszer bele bőgtem.

Ittas a toll s elmém is mit agyam vezérel,
Szeretlek téged ez itt az igazi vezér elv.
S nem láthatlak többé, de szorítana kezem.
Valóban élek, mi az mit elém tárt szemem?

Hol van ez az érzés talán túl az üveghegyen?
S ki lesz, ki újra ragadja meg kezem?
Kivel leszek boldog a világnak tengerén.
A sors mi sok hibámat oszlopként verte elém.

S hol tudom a hibáim legyőzni?
Hisz az álom kevés , miben lehet álmokat feltörni,
Lelkem soha nem fog a nyomás alatt megtörni,
Talán a hibáim soha nem tudtam levetkőzni.