Márt csak a háta látszik a távoli homályban,
Némán süpped ő el a hatalmas tájban.
S ki ez az ember ki így él? S nem tudsz róla semmit!
Őaz ki kirekesztve élt mert megölte saját vérét.

Ahogy a holdat a nap öli meg minden reggel,
S mindent az izzó vérvörös égbolton rejt el.
Káin is megölte Ábelt puszta két kezével.
Nem számolt ő bűnének iszonyú terhével.

Nap fénye felcsillan a horizont sarkából,
Véres kéz kezet mos ártatlanok könnyének zuhatagában.
Ahogy a világ elszáll s a nyoma marad még.
Forrón izzik a tett a gyilkosok két kezén.

Ti újkori Káinok és újkori Ábelek!
Egymás kezétől hullik el élettelen testetek.
Nem látjátok hol testvérek ölik egymást,
S gyilkosként ragyog fel emberek káros elméje.

Isteni izzó billog ég mélyen bőrükbe.
S hiába a jó szó, s az ezernyi jótétemény.
Feladhatod, mert nem segít már a remény.
S mint Káin élsz az emberek közt örökre.

Útra kélsz majd mert a te utad örök,
s ezáltal büntetésed így a világban letöltöd.
Megcsillan a napfény hátad verejtékcseppjein.
Csak gázolsz legyilkolt testvéreid elhullt testein.