Ahogy múlik az idő nap-nap után.
Eliramlik életem a jövő magányán.
Felfal a nappal, aludni hív az éj.
Csak állok s nem étező helyed nézem bután.

Hisz aludni térek én,
Révednék ezernyi színes álom rejtekén.
De nincs kivel álmodni itt, helye üresen áll,
S az ürességtől álmaim tengere oly sivár.

Nem alszom hanem csak rettegek éjjel.
Hiányod suhogása mindig álmomból kelt fel.
Látok én lányokat ki alhatna mellettem,
A kósza kísértésnek én soha sem engedtem.

Nem lehetsz boldog azzal kit eszed választ.
Minden embert a szíve hajt mi érzelemmel eláraszt.
Míg csepp vér csak folyik eremben,
Szívemmel érzek s tudom mi jár fejemben.

Az érzés az örök s nem nyomja el a hatalom,
Neked kell eldöntened, hogy ezt meddig akarod.
Lehet késő lesz már, mikor megvan a válasz.
S kérdéseid nyomán majd magadra találsz.