Eloldja a lelkem egy érzés a tájon
Szemem megakad egy turbékoló vadgerle páron.
Ágról ágra csak röppennek nesztelen
s látom a pár egyike oly kedvtelen.

Lábát béklyó köti az ághoz
Nem húzza szíve már ehhez a világhoz
Lassan lecsüng ajkán a harmat cseppje
Rab madár lesz s nem szabad gerle.

Átalakul szárnya a tolla kihullik
Lemászik az ágról s a fa mögé elbújik.
Ki kutatja fel madár lelkű lényt
Hisz ott él ő az erdő peremén.

Én láttam őt már nem egyszer
s még most is látom
Aranyhajú leány lett belőle
Itt él rabként e világon.

S beszéltem vele láttam szemében az eget
Ő vissza vágyna a fára s szállna a felhők felett.
De az ember lét is velejéig hatolt
Szíve másé de lelke mást karolt

mást szeret a madár de visszatérni nem tud
Lelkének érzései elől csak sebesen fut,
Nem űzi senki őt ebben a nagy káoszban
Ő mégis madárrá válna s repülne a világban.

Repülj hát repülj te apró madár az égen
Ne nézz vissza rám csak szállj a kék égen
S ha megpihenni vágysz szállj le az ágra
Hisz tudom ki voltál ebbe' a nagy világba'