Engem az éjszaka szült,
A csillagok közt járok.
Tökéletes nyugalomban a reggelre várok,
Hogy miért? Mert akkor gyönyörűséget látok.

A Nap véresen oszlatja szét az éjt,
Mint víz a száraz földet ha sebes a zápor.
De én még látom ki az ki ott áll az ég alatt,
Alkonyat leánya haját kibontva nevet.

Mosolya perzsel s mégis állom a kínt.
Hangja elbűvöl alakja tökéletes,
A S haja úgy öleli testét akár,
Védelmező édesanya egyetlen gyermekét.

Mikorra felém fordulna, hogy lássam tekintetét,
Fordul a Föld nem látom sőt el sem érem kezét.
Mit meg nem adnék ha egyszer azt szoríthatnám.
Neki fülébe halk szóval súgnám: Gyönyörű vagy!

De várlak téged, szépen vérző alkony,
Érzem mikor eljössz minden csak ragyog.
Te éltetsz, tőled lesz szép a napom.
Az éj gyermeke vagyok de, hajnalt mindig várom.