Itt fekszem újra ágyamon,
A tollam a papíron hagyja lábnyomom.
Lehunyom szemem s ott állok a tájon,
Mi után szívem csak vágyott.

Tüdőmig hatol a hideg levegő,
Ropog a hó, lágy szellő csípi arcom.
Búvó táj, hová őrült képzelet rejt.
De vágyból kovácsolt hideg képzelet.

S hegyek magasodnak előttem,
A hó és jég csupasz tömege rettent,
S mint tűzből gyúrt szikár óriások,
Úgy állnak ott ezek előttem.

Megőrültem, hogy ilyen helyre vágyom én?
Hol a fű helyett hóba süpped lábam.
A tűző nap sugara helyett a fagy éget el.
S kérdésemre nem eső, hanem sűrű hó felel.

Ez volna hát hová jutottam én!
S itt az élet is fagyott, csak súg a szél.
Íme hát rátaláltam mi osztályrészül nekem jutott,
Gondolatom a meleg szobából, hideg fehér tájra dobott.