Most szó nélkül ölteném,
holtnak arcát enyémre.
Poharam méreggel tölteném,
s koccintanék e szenvedésre.

Ugranék Dunába,
hogy pakoljanak zsákba,
nincs nekem erőm,
erre az életnek nevezett marhaságra.

Ez így nem élet,
nem látni téged,
hogy bontod ki szárnyaid.
Most hogy őrzöm álmaid?

Felnőttél mellettem,
de túl korán engedtem
el kezed, melyet soha
sem kellett volna.