Saját elmém rabja vagyok,
A halálig elítélve,
Talán enyhítést kapok,
az életet remélve.

Erős vas rácsok gondolataim,
S beléjük ütközöm mindig,
Az ösztön az én fénysugaraim,
Ami ablakomon süt be estig.

Elsorvadok börtönömben,
Állandóan emésztem magam,
Pedig a kulcsok a kezemben,
Kiengedhetném magam.

Önnön kéz fogja le a sajátot,
Hogy az ajtó ki ne nyíljon,
Unom már a saját fogságot,
Kitörök!