Csak a zsigereim zsigerelnek, a bennem rohanó percek
bottal ütött nyomait keresve csak a testem sír remegve...
Én jól vagyok.

Csak egyetlen egy gondolat gyötör, egy súlyos kép, mint élő tömör
bástya zuhan kezemre mikor egy csillagért nyúlok epedve...
Én jól vagyok.

Csak az elmém az, mely nem érti, hogy miért gyötrik réges-régi
fájdalmas ordító zajok az elmébe vésetett kórlapot...
Én jól vagyok.

Csak a szemem akar egyre sírni, szemüveg nélkül kibírni
minden színezett képet, látván – szemünk előtt nincs már szivárvány...
Én jól vagyok.

Ha majd idővel már nincsen kedvem fájdalmamat eltemetnem,
minden embert hősként csodálva együtt menni egy másvilágra...
Akkor meghalok.