Nem emlékszem arra mikor először láttalak,
tudod, van mikor az ember nem láthat,
később egy apró pillanat is elég,
és érzed, szíved már is az övé.

Az az este, arra emlékszem,
mikor először kettesben veled beszéltem,
elmondtad mi bánt s én is,
együtt éreztük ugyan azt a kínt.

Mára én eldobtam azt mi akkor fájt,
jött egy új érzés, mely talán jobban fáj,
de tartom magam s nem mondom el,
hisz megvárom, hogy te is rám lelj.

Nem felejtem, hisz emlékszem...
a hajad meglebbent, a nyár apró szellője...
szemed mosolygott s ajkad is,
csodás teremtés, már láttam akkor is.

De nem foglalkoztam úgy vele,
később jött minden érzés veled,
s elrabolta a régi múltat,
helyette jött, egy sokkal újabb.

Megszerettelek ez nem vitás,
szebb a szemed bármely lányénál...
ha megkapnálak soha el nem hagynám,
azt a szerelmet, melyet tőlem kapnál.

Az egész lépted, mikor mellettem vagy,
oh, mikor a parfüm illata elkap,
s mikor közelebb hajolsz, akkor bőrödét,
annyira kívánlak, hogy félek megölnél.

Szemedben elmerülni oly kellemes,
mint mikor futás után az ember megpihen,
s mély ... hosszú lélegzetet venni,
gyönyörűségedben elmerülve... órákig pihenni.

Nálad szebb most nem akadna,
de soha jobbat nem is akartam,
hisz benned minden megvan ami kell,
a szép szemed, s bársonyos tested.