Láttam már amit akartál.
Mosogattunk itt már eleget,
kisírt szemeket.
Veled már unalmas lett.
Megint csak tévútra vezetett;
A szemed
világa megérintett.
De csak nevet.
Ez nem szerelem,
csak kinevet.
Hanem
fájdalom inkább
idebennt.
De nálam még tágra nyitott a tér,
Holdfénynél.
Ha másik cipő kell, ha a nőt inkább
Ahhoz a ruhához rendeled,
tőlem mehetsz.
Már megfeneklett
kapcsolat ez nekem.
Védőbástyája már csak az álmoknak
Hercegem.
De nem nekem.
Már nem érdekel-
Szeret vagy nem szeret.
Az a lépték már rég meghalt
bennem.
Ami csak romantikához vezet.
Szádat befogom,
Szemed kitárod rám.
Ez elég, hogy válasz légy
bennem.
És nekem több nem is kell.
Arcoddal bennem
tükröződő véletlen
szenvedéllyé ért két szemed világa, míg vártam.
És már értem mit kérdtem.
Arra válasz a szemedben pihen.
És csak arra vár hogy felgyújtsák.
De nem hogy lobogjon tüze, hogy égjen,
félő szenvedéllyel,hanem
hogy csak pislákoljon .
Hogy abból még holnapra is maradjon.
Ha én azt megtartom,
nálad is csak ígéret maradjon
a holnap reménynek,
hogy én még kérlek.
Míg a pokol tüze el nem éget.
Megmaradhat szemed színe
szép reménynek.
Csókod íze még nem kérlel.
Nyitott még a horizont,
ég alatt ég el, belső szenvedéllyel.
Az az alma már így is,
ha csak szemedbe nézek,
Már hiányos, érzem.
Hát még micsoda belső szenvedéllyel égne
Két szemed világa,
ha a csókok útvesztőjébe hágna.