Elfelejtettem verset írni,
Viharban tombol a villám,
Elfelejtettem valakiért sírni,
Érzéseim nem látom tisztán.

Mindenem megvan, támogatnak,
agyat nem kaphattam volna jobbat,
Igaz-pótolhatatlan barátaim vannak,
Kik utat mutatnak nekem, a vaknak.

Három testvér, nők mindahányan,
Ha nem öccs-bátyj lennék, szerelmes
S életem nem lenne keserves,
Életem élném vidámságban.

Édes szülők, jó nevelők,
Áldást fejemre lehelők,
Bátorítók, szerethetők,
úgy gondolom, szeretnek ők.

Mégis a hiány lyukat mar belém,
S csak egyre fogyok, mint a Hold,
Ha újra megtelek, az csak remény,
Hiába a mosoly, a szó, ami volt.

Haragot Istennő zeng Péleidész az enyém,
vészest, mely sok ezer kínt szerez minden kínzó percben,
mert sok tettnek őrjítő hevét Cupidó el-elszórta,
míg minket magunkat magként a csicsergő madárnak vetett oda,
betelt vele Erisz akaratja, attól kezdve,
hogy más-más madár csipegette a magvat,
míg egymástól el nem került a két termés.