Quippe ubi fas versum atque nefas: tot bella per orbem tam multae scelerum facies; ... Vergilius


PÁSZTOR

Régen láttalak erre, kicsalt a rigók szava végre?


KÖLTŐ

Hallgatom, úgy teli zajjal az erdő, itt a tavasz már!


PÁSZTOR

Nem tavasz ez még, játszik az ég, nézd csak meg a tócsát.
Most lágyan mosolyog, de ha éjszaka fagy köti tükrét
rádvicsorít! mert április ez, sose higgy a bolondnak, -
már elfagytak egészen amott a kicsiny tulipánok.
Mért vagy olyan szomorú? nem akarsz ideülni a kőre?


KÖLTŐ

Még szomorú se vagyok, megszoktam e szörnyű világot,
annyira, hogy már néha nem is fáj, - undorodom csak.


PÁSZTOR

Hallom, igaz, hogy a vad Pirenéusok ormain izzó
ágyúcsövek feleselnek a vérbe fagyott tetemek közt,
s medvék és katonák menekülnek el onnan ;
asszonyi had, gyerek és öreg, összekötött batyuval fut,
s földre hasal, ha fölötte keringeni kezd a halál és
annyi halott hever ott, hogy nincs aki eltakarítsa.
Azt hiszem, ismerted Federícót, elmenekült, mondd?


KÖLTŐ

Nem menekült. Két éve megölték már Granadában.


PÁSZTOR

Garcia Lorca halott! Hogy senki se mondta nekem még!
Háborútól oly gyorsan iramlik a hír, s aki költő
így tűnik el! hát nem gyászolta meg őt Európa?


KÖLTŐ

Észre se vették. S jó, ha a szél a parázst kotorászva
tört sorokat lel a máglya helyén, s megjegyzi magának.
Ennyi marad meg majd a kíváncsi utódnak a műből.


PÁSZTOR

Nem menekült. Meghalt. Igaz is, hova futhat a költő?
Nem menekült el a drága Attila se, csak nemet intett,
folyton e rendre, de mondd, ki siratja, hogy így belepusztult?
Hát te hogy élsz? Visszhang jöhet-é szavaidra e korban?


KÖLTŐ

Ágyúdörej közt? Uszkösödő romok, árva faluk közt?
Írok azért, s úgy élek e kerge világ közepén, mint
ott az a tölgy él; tudja, kivágják, s rajta fehérlik
bár a kereszt, mely jelzi, hogy arra fog írtani holnap
már a favágó, - várja, de addig is új levelet hajt.
Jó neked, itt nyugalom van, ritka a farkas is erre,
s gyakran el is feleded, hogy a nyáj, amit őrzöl, a másé,
mert hisz a gazda se jött ide hónapok óta utánad.
Áldjon az ég, öreg este szakad rám, míg haza érek,
alkonyi lepke lebeg már s pergeti szárnya ezüstjét.

1938.