Emlékszel,
amikor négy fal közt
kulcsra zártuk szerelmünk
és megállítottuk az időt?
Átölelted derekam,
szorosan összesimultunk
és én
lábujjhegyre álltam,
hogy elérd ajkam.
Szempillám lehunytam,
de te átragyogtál
és óvatosan magadba zártál.
Sosem tudom szavakba önteni
mit éreztem azon az éjszakán,
amikor először csókoltad
felsíró lelkemen át
reszkető testemre
csapzott szárnyaid,
hogy repülni taníts.
Ma már tudom,
hogy szívedig emeltél
és lábam ezért nem érte a földet.