November 1.
Száll a füst, parányi tüzek égnek,
Ma tűnik csak a temető szépnek.
E napon, mikor árvák oda lépnek,
Hol szüleiktől búcsúztak el végleg
Mikor anyák szíve egy hatalmasat roppan,
Mert kicsikéjük szíve már soha sem dobban.
Testévek, rokonok, régi cimborák,
Hozzátok is eljött oly sok jó barát.
\'Bárcsak itt lennél!\' -Hangzik fel ezer szájból
Gyötrő fájdalom tör ki a némaságból.
Sok boldog lélek, mely ki tudja merre jár,
Oda térő embert mindig örömmel vár.
Ők tudják csak a titkot: mit ér a halál,
És hogy a sok elhunyt egyszer hazatalál.
Sóhajok ezrei jutnak el a mennybe,
Repítik imáinkat a fellegekbe.
S ti, kik elmentetek, örökké velünk lesztek,
Mert szívünk zegzugaiban, soha el nem vesztek.
Álmainkba jöttök, mi boldog könnyek közt ébredünk,
Mert Tudjuk, Ti mindig itt vagytok és lesztek is Velünk.