Csatazaj a halott csendben
mélyen elásva a dögveremben.
Felette földbe vág az eke,
s egy kiforduló koponya néz kacagva szemedbe!

Hiszen él még csak megrohadt,
szívéből a hús már elporladt, DE Dobog még!
Hisz naiv szíve nem érti!
Hisz rothadt agyából az áram már nem sérti!

Hallja hát az élők kacaját,
látja még kedvese álmodott mosolyát.
A szíve a föld alatt megdobban,
lökésétől porvilága megroppan,

És még Érzi!
Az üres szemgödör, múlt kínját könnyezi,
hogy miért nem élhetett ő életében?
És most is csak elássák,
s pihenhet zokogva örök gödrében.